A Mercedes Grand Prix versenyzője, Michael Schumacher remekül teljesített a Kanadai Nagydíjon, ahol egy ideig a második helyen állt Mark Webber és Jenson Button előtt. Nem sokkal később a DRS-zónában mindketten lehagyták a hétszeres bajnokot, akinek a negyedik hellyel kellett megelégednie."A verseny első felében hibáztunk, a másodikban viszont sikerült javítani. Meglepett, hogy a második helyen álltam. Ez az okos stratégiának köszönhető és a körülmények is segítettek. Sikerült mindent kihoznom a stratégiából" – mondta a német pilóta az RTL-nek.
"Amikor ilyen közel van a dobogó, szeretnéd megszerezni, de a sport ilyen. Ma nagyon sok akció volt, és azért a negyedik hely sem olyan rossz."
Arra a kérdésre, hogy mire gondolt, amikor Sebastian Vettel mögött haladt, a hétszeres bajnok azt felelte: "Érdekes lett volna egy kettős német befutó, de igazából nem gondoltam erre. Persze azt tudtam, hogy Seb van előttem. Sajnos a német rajongók ezúttal nem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert egy Button nevű úriember szerezte meg a győzelmet. Elmaradt a 'happy end'.
motorsportal.hu
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése