2011. június 10., péntek

Schumacher: A Ferrari és a Red Bull is öt év alatt lett bajnok

A Formula-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher nemcsak minden idők legsikeresebb versenyzője, hanem a Kanadai Nagydíj történetének legeredményesebb pilótája is. A német versenyző hétszer nyert Montrealban és hat alkalommal indult az első rajtkockából.

A Mercedes pilótája tisztában van azzal, hogy nem élhet a múltban és nem építkezhet a korábbi sikerekre. "A múltban elért eredmények nem jelentenek garanciát arra, hogy a folytatásban is sikeresek leszünk. Kemény hétvégére készülünk, és mindent bele fogunk adni."

"Az időmérő edzésen viszonylag jó az autó, a versenyen azonban problémáink vannak, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Az autónak vannak gyenge pontjai, amelyeket ki kell küszöbölni. Mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön, hiszen ez a jövő év tekintetében is nagyon fontos" – idézi a Motorsport Magazin a mezőny rangidős versenyzőjét, aki tisztában van azzal, hogy a csapatépítés hosszú folyamat.

"Ez egy folyamat, így nincsenek csodák, csak rögös utak, amelyek olykor rövidebbek, olykor pedig hosszabbak. A legfontosabb, hogy a megfelelő irányba haladunk. A Red Bullnak öt évre volt szüksége és a Ferrari is öt év alatt tudott talpra állni, így nem lehet elvárni, hogy csodát tegyünk és másfél év alatt mindent elérjünk."

Schumacher elmondta, hogy nemcsak neki, de Ross Brawnnak is nehéz időket kell átélnie a kezdeti nehézségek miatt. "Ross is szenved, hogy nem vagyunk sikeresek, mert sikerhez akarja segíteni a Mercedest. Ez egy hatalmas kihívás, amely során érhetnek kudarcok, mégis mindenki motiváltan dolgozik tovább."

motorsportal.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése