Michael Schumacher csalódott volt a Brit Nagydíj után, ahol egy baleset miatti szárnycsere, majd egy 10 másodperces büntetés miatt csak a kilencedik helyet tudta megszerezni. A hétszeres bajnok sajnálja, hogy nem tudta kihasználni az autóban rejlő lehetőségeket, de bizakodó, hogy a nürburgringi versenyen egy jó eredménnyel tudja megörvendeztetni a hazai közönségét.
"Már nagyon várom, hogy a hazai szurkolók előtt léphessek pályára. Nagyon különleges pillanat lesz, hogy a Mercedes versenyzőjeként hajthatok át a rólam elnevezett kanyaron" – jelentette ki a mezőny rangidős versenyzője az RTL-nek adott interjúban.
Az Ezüstnyilak számára a Nürburgring az igazi hazai pálya, ugyanis itt található a Mercedes-aréna és a Michael Schumacher S-kanyar is. "Nagyon remélem, hogy a saját kanyarom előnyt jelent majd nekem" – jegyezte meg nevetve Schumacher, majd hozzátette: "Komolyra fordítva a szót, nem valószínű, hogy előnyben leszek, mindenesetre ez egy nagyszerű dolog. Azért az jó lenne, ha szerencsésebb lennénk, mint legutóbb."
motorsportal.hu
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése